Halihó! Először a mai napomról írnék, aztán taglalom a hét többi eseményét, bár az sem kizárt, hogy térben és időben fogok ide-oda ugrálni, aztán végeredményként egy értelmetlen katyvaszt kaptok. De őszintén most az sem érdekel.
Reggel vidáman ébredtem, tényleg olyan jó kedvem volt. Természetesen Miatta, pedig miért is venne észre?! Igazából alig beszélek, én sem érdeklődnék saját magam iránt, de komolyan...Talán csak túl sokat foglalkozom ezzel az egésszel. De, ha már én nem vagyok érdekes, legalább Őt szeretném jobban megismerni. Valahogy ez sem akar sikerülni, ki gondolná, hogy a szeretet rossz dolog?! Pedig én aztán ritkán szeretek  így valakit és általában tökéletesen megvagyok e nélkül az érzés nélkül. Sőt! Próbálom tudatosan kerülni. Miért van az, hogy nem tudok lemondani Róla?! Olyan szánalmas, hogy erről írok, de komolyan, ezer nagyobb probléma van itthon, jóformán toronyban állnak, de engem ez foglalkoztat. Pedig nagyon-nagyon igyekszem barátként tekinteni Rá. De nem adom fel, hiszen csak egy barát. De amikor az egész világ összeesküdik ellened. Mikor egy nap alatt hárman kérdeznek rá, hogy jártok-e...Te nem tudod mennyire fáj, mikor megkérdezik: "Jártok? " azt felelni: "Nem, csak barátok vagyunk." És tényleg így érzek olykor. Máskor viszont -és ez a jellemzőbb- egyszerűen időm nincs ezen agyalni, mert valahányszor beszélünk, vagy látom, egyszerűen jól érzem magam és ennyi, akkor ott vagyok és teljesen természetes, hogy együtt vagyunk. Persze, mind a négyen. Szeretem azokat a pillanatokat. Aztán, mint ma is, igyekszem nem gondolni Rá, akkor történik valami, amit egész nap várok aztán elmarad. Aztán egy ilyen apróság miatt, fél óra várakozás után sírva indulok el haza. Legalábbis potyognak a könnyeim. Aztán nem állnak el sem a villamoson, sem a metrón. Mire onnan leszálltam, már nagyjából letöröltem mindenhonnan őket. Ott aztán egy lány meg egy fiú, "Az ölelés világnapja alkalmából, ingyen ölelés!" feliratú táblával ácsorogtak és éppen engem szúrtak ki. Nem is én lennék, ha nem mentem volna oda. És odamentem és mindkettejüket megöleltem és fordítva és nagyon jól esett. Jövőre én is megcsinálom, csak még szerzek másokat is, akik hajlandóak velem ölelgetni. Tényleg jó volt, mint valami vigasztalás "Ne add fel!" és akkor képzeletben újra fenéken billentettem magam, nem adhatom fel és nem is tudnám feladni, ha akarnám sem. Aztán találkoztam Kame-val, jajj de jó volt >w< Egyébként egész nap ölelgettek az emberek. Még az angol órai padtársam is. Attól teljesen feltöltődtem, olyan furcsa volt, de jó értelemben. Aztán az angol órát is élveztem és egyre jobban szeretem azt a lüke padtársamat, de nem úgy, hanem csakis-csakis baráti alapon. Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha ő lenne az a bizonyos Ő. Bár ki tudja... Legjobb lenne, ha nem is lenne ilyen, mint eddig, hisz jól meg voltam én eddig is szerelem nélkül. Teljesen tökéletes volt. 
Aztán a héten még, szerdán "klubest" volt a szobánkban, mindig fel tudnak vidítani, nagyon élveztem, olyan imprót lenyomtak, hogy hű, meg a többiek is énekeltek és nem is tudom...csak jó volt és kész. Hétfőre már nem emlékszem, de valamikor voltunk sétálni is, tegnap Sz-ék házit írtak nálunk, és eldőlt az ágyamon, jajj és olyan jó illata van. Khmm, szóval házit írtak, meg felolvastak, aztán voltam sétálni D-vel, hazafelé, még szintén tegnap, bokáig gázoltunk az avarban, aztán a koli előtti parkban és le is huppantam a levelek közé, elmondhatatlanul jó volt. Még mindig tegnap, B hallott énekelni, olyan kedves volt, ahogy dicsérgetett, meg ájuldozott, h milyen hangom van, pedig nincsen. Néztünk még vmelyik nap Kengyelfutó gyalogkakukkot, meg Vándorló palotás és Cihiro-t is. Volt még osztályfotózásunk is, meg kidekoráltuk a szobánkat, olyan otthonos lett  *o* Aztán a mai nap, amiről már éppen eleget tudtok. Most "itthon" vagyok. De igazából, noha jó, h láthatom majd anyut meg ilyesmi,de várom a vasárnapot is. Fura kettős érzéseim vannak és még nem tudom, melyiknek van értelme. Nekem mégis az az otthonom. Szerintem ennyi lenne egyenlőre, majd még írok, ha eszembe jut valami, mint mindig leginkább magamnak, hogy emlékezzek, hogy kiadjak magamból mindent, mert nekem így jó.