Ismét egy csodálatos hetet tudhatok magam mögött, a maga sötét és mély pontjaival együtt is...mert így egész és így kerek. Panaszra egyáltalán nincs okom, minden napomra örömmel emlékszem vissza. Szóval hol is kezdjem?! Talán az elején kéne ugye?!

Nos, hétfőn visszatértem a 236os számmal ellátott piros ajtó mögött elterülő kis világba, az ottani csöpp kis "családomhoz". Újra a kollégiumban. A szilenciumot egyre nehezebben viselem, de kitartás, már csak két hónap, reményeim szerint, szóval nem adom fel. Az iskolában egyre jobban érzem magam, napról-napra egyre inkább az osztály tagjává válok, illetve,hogy is mondjam?! Lassan-lassan osztállyá kezdünk válni, főleg most, a tegnapi gólyanap/gólyabál után érzem ezt így. Na, de ne rohanjunk ennyire előre!   Visszatérve a hétfőhöz, az egyik szobatársam T, aki a múlt héten beteg volt, szerencsére jobban lett, vagyis nem úgy volt beteg csak na, értitek remélem ...^^" A lényeg, h ezen a héten már újra velünk volt, aminek módfelett örültünk mindannyian. Vele is egy csomó minden történt, remélem egyszer már kap valakit, akit igazán megérdemel! Az egyik legjólelkűbb ember, akivel valaha is találkoztam, szóval mindenki küldjön neki sok-sok pozitív energiát, én is ezt teszem! Neki is elmondtam végül, azt amit B már múlt hét péntek óta tud, ami azt illeti, én még mindig nem vagyok biztos semmiben, bár kimondtam azokat a szavakat, talán még sem kéne?! Bizonytalan vagyok, mint mindig az ilyen dolgokban. Az is csoda, hogy egyáltalán kimondtam, nem is tudom, csak reménykedem, ez vajon hiba?! Mindannyian reménykedünk, azt hiszem, emberi tulajdonság. Hiába néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy én is csak ember vagyok, ezért nem kerülhetek ki olyan alapvető dolgokat, mint a harag, vagy éppen a szerelem. Ami azt illeti csütörtökön éppen a haraggal kellett szembesülnöm. Nagyon régen kiabáltam ennyire őszintén és színtiszta dühből. Nem vagyok büszke magamra azért, mert ennyi idő után, ismét sikerült elveszítenem a fejem és ezzel megbántanom olyat is, akit nem akartam. De azzal, hogy ezt tettem, ismét megszabadultam egy képzeletbeli lánctól. Örülök, mert az a sok rossz beidegződés, a túlzott csendességem és önbizalomhiányom, ami az utóbbi öt évben teljesen megszilárdult, kezd oldódni, és egyre többet sikerül elhagynom. Igazán boldog vagyok. Még akkor is, ha minden dráma óra, vagy szereplés hatalmas kihívás nekem és olyan gyakran feszengek, pedig valójában egyre ritkábban.
Csütörtökön játszótéren voltunk. Szeretem, mikor együtt vagyunk így mi négyen. Sz és T énekeltek egy csomó mulatós, B és én csöndben voltunk, bár Sz és B is sokat bohóckodtak. Ez a sok betű, mint valami rejtvény ^^" Én csak egy keveset pörögtem Sz-el, zavarban voltam, ki tudja miért?! Mondtam már, hogy mennyire szeretem őket?! De tényleg B és T annyira aranyosak tudnak lenni, hogy törődnek velem. Sz-t is szeretem természetesen. Vele kérvényt írtunk, miután visszatértünk a kollégiumba, sajnos a beszéd még mindig nem az erősségem, de mint mondtam minden változik. Ettől függetlenül, nem lehettem túl szórakoztató társaság. Én minden esetre ezt is élveztem, valahogy mindennek hangulata van. Pénteken aztán gólyanap illetve gólyatánc. A csütörtöki kiborulásom után, féltem a másnapi reakcióktól, amik szerencsére elmaradtak. Minden szünetben csináltunk valamilyen feladatot. Afrikai divatbemutatót, afrikai ebédet, aztán volt sportverseny is, illetve egész nap hajlongtunk a 12esek előtt. Egészségügyi ellátás címszó alatt jó nagy adag vizet kapott mindenki, a kedves felsőbb évfolyamosoktól...na nem azt mondom, túl éltük mindannyian, de azért ezt kevésbé élveztem. Végül 6.óra után a büfénél találkoztunk a többiekkel.Hazafelé Sz szövögette a terveit a jövendőbeli gólyák ellen, szegényeket előre sajnálom xD Aztán nem is tudom, csak úgy beszélgettünk, aztán csönd volt, de nem az a kínos fajta. A buszon leginkább B-vel beszélgettem, többek között arról a levélről, ami még nálam maradt. Mert, hogy mindhárman Erdélyben töltik a következő hetet az osztályukkal, így aztán mindhármójuknak írtam egy kis levelet. B-nek és T-nek odaadtam, pedig így belegondolva mennyi sok szamárságot összehordtam már megint, de hát na. Sz-nek is nagyjából hasonló dolgokat írtam, valahogy mégsem voltam biztos benne, hogy én azt oda akarom adni. B és T azonnal elkérték, így nem is volt időm átgondolni, Sz viszont nem is tudott a levél létezéséről, elég lett volna csak kidobnom, de mégsem, valahogy neki is szerettem volna örömet okozni, akkor is, ha egy csomó ostobaságot tartalmaz az a fecni. Végül odaadtam nagy nehezen, remélem nem bánom, meg, hogy egyáltalán megírtam azt a három papírkát. Bár, ha csak egyszer is elmosolyodnak, amíg olvassák, már biztosan nem fogom megbánni. Visszatérve, mind hárman leszálltunk a buszról, T viszont ment tovább, ő már nem jött velünk vissza a koliba. Na aztán a csiklandozással és némi beszélgetéssel eltöltött rövid, napsütötte séta alatt a nagy szürkés épület felé, sikerült felfedeznem, hogy a kimenőkönyvem nincs nálam, ami nélkül viszont nem tudok bemenni a koleszba, mert a portánál nem fognak beengedni. Hát képzeletben jó nagy taslit adtam magamnak, de a többiek nagyon aranyosak voltak és végül csak besurrantunk, anélkül, hogy bárki is szólt volna. Ezer hála a gyereknek, aki tudta nélkül ugyan de segített azzal, hogy elterelte a portás figyelmét! A pénteki ebéd mindig finom. Nem lehet benne csalódni, de tényleg! Ebéd után Sz gyorsan elindult haza, mim még B-vel vadásztunk az ügyeletes tanára, hogy kinyissa a tanárit, mivel B otthagyta reggel a cuccait. Muszáj volt, mivel a szomszéd szobában összecsípték a lányokat a poloskák, úgyhogy nálunk is irtottak, nehogy átmeneküljenek a réseken. Szóval reggel leadtuk a szobakulcsot, amit meg el akartunk még vinni, azt a tanáriban hagytuk. Hát nagy nehezen hozzájutottunk az említett dolgokhoz és elindulhattunk a koleszból. B haza, én meg még vissza a suliba. A buszmegállóban, ill a buszon Sz-el sikerült összetalálkoznunk, úgyh a busz úton elmesélte az ő tavalyi gólyabáljukat, jó volt hallgatni ^^  Végül ő is ment haza, én meg föl a villamosra. A gólyabál nagyon jó volt *o* Természetesen *egoegoego* mi nyertünk :D A feladatok meg, hát voltak ugye amikre készültünk, azon kívül meg, volt még, amit a 10edikesek csináltak nekünk, rövid szituációkból ki kellett találnunk, h mit adnak elő éppen, aztán kaptunk 30percet, hogy találjunk valakit, aki nem az iskola tanulója és éppen tegnap volt a születésnapja, szóval két emberke elment ilyet keresni, meg kellett(volna) egy afrikai származású ember is, de azt egyik csapat sem talált. Aztán előadtuk, amiket begyakoroltunk és rettentően jó volt az egész, mindannyian nagyon élveztük. Végre valami osztályszerűség voltunk. A gólyaeskü után aztán a többség föl az osztályba, inni, aztán vissza még bulizni. Én a cuccomért mentem, mert 18:7kor lett vége annak a résznek amihez még "kellettem" és siettem, hogy valamikor még haza is érjek. Mielőtt kiléptem volna a suliból, még az osztályfőnök elköszönt, ill elköszöntünk egymástól, nagyon rendes az az ember is. Csupa pozitív személyt ismertem meg az utóbbi időben, ami azt illeti. Végül villamos, metró,hév,séta. Végig zenét hallgattam és ülve, állva táncoltam és dúdoltam mindenféle tömegközlekedési eszközön, szegény utastársaim kissé meg lehettek rémülve, na de na :D Tehát mindent összevetve nagyon jó kis hetem volt, tényleg,tényleg,tényleg. Jövő héten három személy is nagyon fog hiányozni. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Elmennek és emiatt szomorú leszek, de egy csomó élménnyel gazdagodnak és biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogják magukat érezni, így én is igazán örülök!
Egyéb dolgok, címszavakban:
-a sáska :D
-Emmi
Ennyi lenne szerintem mára, meg úgy az elkövetkezendő hétre is valószínűleg ^^ Sok energiát, jó kedvet a következő napokra!
Talán jelentkezem még a héten, időfüggő, addig is
baibai <3