Nyááá Boldog Új Évet drágáim!!!! >w< Olyan, mintha csak most írtam volna a tavalyi Új Évi bejegyzésemet, és lám egy újabb, ez a blogos oldal tart nálam legtovább eddig *kop-kop*. Telnek az évek... Betartottam-e az akkor tett fogadalmamat?! Azt hiszem igen, legalábbis nagyon igyekeztem, idén majd még inkább! Gyorsan leírom a 30adikámat meg egy pár plusz dolgot, aztán teszek egy újabb fogadalmat, csak, hogy legyen mihez igazítanom a jövő szilveszteri gyónásomat :D 
Mi az amit nem tettem meg idén? Mi az, amit mindenképpen megtennél, ha tudnád bármelyik pillanatban meghalhatsz? Feltettem ezt a kérdést először magamnak, aztán másnak is. Ha belegondolsz, valójában, bármelyik pillanatban meghalhatunk, így születünk, az eséllyel a halálra. Mégis halogatunk, mégis kerülgetjük a forró kását, még sem cselekszünk... 
Immár két nappal ezelőtt, egy csudijó délelőtt után, amit Kame-mel töltöttünk -"Csak jövünk és megyünk, csak lazán :D" Ettünk pogit, ittunk Fantát (automatából xD), lekéstük a hévet, vettünk derékmelegítőt, Mondót stb =3 -  hazafelé a zebrán elütött egy autó. Fel sem fogtam. Most sem, akárhogy szeretnék, nem emlékszem, csak éreztem egy nagy bummot, az oldalamon, láttam a motorháztetőt, aztán már a járdán ültem, körülöttem sok ember, arról beszélnek, h elütött az autó. Ha visszagondolok rossz érzés van a mellkasomban,félek és szörnyű, de akkor, nem is értettem... Engem elütöttek?! Milyen vicc ez?! Erre gondoltam. Kame-mire is biztosan a frászt hoztam, a szemben lévő üzletsorokból is kijöttek az emberek, mindenkire a frászt hoztam, azt hiszem. Anyu is rettentően megijedt. Kame-ék szülei is kijöttek, annyira aranyosak voltak, még István is ideges volt, és izgult. Fáztak a kezeim, nagyon. És egy csomószor bocsánatot kértem, nem tudom miért, de sokszor. Potyogtak a könnyeim is, de nem éreztem fájdalmat, inkább a sokk, vagy nem tudom... Vallomást kellett tennem, vagyis, lehetett, de persze, miért ne?! Végig arra figyeltem, hogy ne reszkessen a hangom, a hideg és az ijedtség miatt önkéntelenül is remegett minden porcikám. Háromszor is alá kellett írnom, mindhárom szinte olvashatatlan lett. Mindenki azt kérdezte, hol fáj. Nem fájt sehol. A lábam egy kicsit, de rá tudtam állni. Ma már rengeteg helyen fájok, és be is lilulgattak a zúzódásaim szépen. Szerencsére, a vastag ruházatnak, a zebrának -ami miatt valamelyest lasabban ment a sofőr elvileg- és az angyaloknak hála az ijedtségen és ezeken a zúzódásokon kívül nem esett bajom *kop-kop*. Fájok, alig tudok járni, és egy ideje nehezen mozgatom a nyakamat, fáj a vállam és az újjaim, de nem tört el semmim. Viszont a sebészetről kijőve, amíg röntgenre vártam, elkezdtem sírni. Talán ez volt az első alkalom, hogy komolyan belegondoltam, mennyire törékeny is az emberi élet. Amíg nem tapasztalod meg, fogalmad sincs. Arra gondoltam, hogy, ha ott halok meg a zebrán, a betonon, mennyi minden van, amit nem tettem meg soha. A nagy álmaimtól, a legapróbb dolgokig. Hány ember, akiknek sosem mondtam el, mit érzek irántuk, hány lenyelt, eltitkolt, megspórolt szeretlek, hány meg nem írt levél, üzenet, hány múltba veszett barát.... Rémisztő.... És még most, még most sem tudnám úgy élni az életemet, hogy ne legyen semmi, amire úgy gondolhatnék egy újabb ilyen alkalommal -ne legyen soha többet-, hogy megbántam, nem tettem meg. Akkor ott a sebészet és a röntgen előtt, igen! Akkor szerintem ha alkalmam van, szerelmet vallok, elküldök bárkit a francba bocsánatot kérek, és kántálom a szeretleket, de csak könnyeztem egyedül. Jól vagyok. Nem tudok visszaemlékezni, hogyan kerültem a járdára. A fájdalom mértékétől eltekintve, mintha csak elestem volna, de az érzés, milyen képlékeny ez a bizonyos Földi béklyó, ez az eszköz, amellyel itt Élni tudunk, az emberi test...Sérülékeny, bármikor elpusztulhat. 
Élni akarok! Igazán! Nem tudom még pontosan, mit akartak ezzel üzenni, mire kéne jobban odafigyelnem...Vonzás törvény, valamivel bevonzottam, gondolatokkal tettekkel, de nem tudom, mit szűrjek le...Talán ezt, amit fentebb írtam. Tedd meg, amíg meg teheted! Nem tudom, de soha többé!!!! Aztán vég Mido-m azért itt aludt nálunk *o* Jó volt nagyon sütöttünk "gofrit" rossz lett XD De elvoltunk :D :D Meg döglődtünk együtt, néztünk animét, meg ma "együtt" szilvesztereztünk. Dorama-s szilveszter :D Ennyit szerintem, most nem tudok mást írni, szünetben voltunk még Sakurazaka-ban, megajándékoztuk egymást ésésés remélem Mido-chanom és Kame-m is tényleg örülzek ^w^ Ésésés énis olyan szépeket kaptam *-* De amúgy itthon voltam nagyrészt ^^ 
Tehát a fogadalmam:
Idén megpróbálok még többet tanulni a hibáimból, tartani magam továbbra is az előző évi fogadalmamhoz és persze majd az ideihez is! Igyekszem kitartóbb lenni, kicsit önzőbb magam felé, tovább építgetni az önbizalmamat, tanulni az autós esetből, kicsit jobban a mának élni, kicsit sokkal jobban, több lépést tenni az álmaim és a terveim felé! Jobban megérteni magamat és persze másokat. Jobban megnyílni másoknak! Megtanulni elfogadni az ajándékokat! Élvezni a változásokat!
Ezeket szeretném mind-mind megfogadni és véghez vinni a 2011-es évben! Remélem az Új esztendő hoz nektek is sok-sok jót, sok-sok pozitívat! Köszönöm, hogy újabb évemet kísértétek -ha kísértétek- figyelemmel, köszönöm a támogatást, azoktól, akiktől kaptam, köszönök mindent! Sok-sok kitartást 2011-ben is! Remélem velem maratok és a következő szilvesztert is "együtt tölthetjük"!! ^^