Álmosan, fáradtan, nyűgösen, mégis felpörögve, írom le már másodjára de koránt sem olyan lelkesen ezt a bejgyzést. Biztosan nemlesz már olyan részletes és jó mint az első hogy a búbánatos franc vinné el . Szóval, hogy hogyan tudok egyszrerre felpörögve lenni és fáradt lenni, azt sajnos nem tudom megmondani. Talán csak azt tudhatja igazán, aki valah színjátzsott már és tudja, milyen érzés kismillió próba után a színpadon állni, vagy tudja, milyen egyszercsak újra megpillantani a szembpárat,amiben a valódi Te tükröződik vissza. Nos ez a szempár ma ismét rám talált. Nem vagyok biztos benne, hogy mi miért törénik a világban, csak azt tudom, hogy semmi sem történik ok nélkül. Mindennek oka, célja van. Hogy ennek a találkozásnak mi?! Nem tudom. Elvarratlan szálak...Az biztos, hogy újra a torkomba szökött a szívem meg a gyomrom is, mikor megláttam az arcát a betonon ülve és rám mosolygott. Aztán annyira, annyira megölelt, mikor visszamentünk. Én is őt. Hatalmas szeretetteljes ölelés volt és nem bántam volna azt sem, ha nem ér véget. Nagyon hiányzott és észre sem vettem, amíg nem találkoztunk. Nem emlékszem rá, hogy valaha ÍGY, ennyire hosszan, erőből és érzésből ölelkeztünk volna, de azt tudom, hogy ölelzük már meg egymást és bizony lábújjhegyre kellett már hozzá állnom. Megnőtt. Persze azonnal rám fogta volna, hogy én mentem össze :)  Az én kis immár dobókocka mániás lelkitársam. Tényleg olyan Ő nekem. Valahol, valamikor ennek még folytatása van és kell, hogy legyen, habár most a arátnőjével volt együtt. Nagyon aranyosak együtt, a lány is aranyosnak tűnt és ők pedig boldognak. Örülök nekik mégis vaalahol rosszul esett, hogy talán, ami nem volt, nem is lesz már sohasem. Ha újra kezdhetném, de persze olyat nem lehet.... Azért remélem tudunk még beszélni találkozni, nagyonagyon szeretnék mert tényleg lelkitárs ő nekem és sose felejtem le és nem is szeretném!!!

Na, de kicsit az előadásról is, akkor már. Solymár nagyon szép, igazán-igazán. Szerintem a három pesti csapat közül, mi kaptuk a legjobb kritikát, jelmez ebből a háromból, a magunkén kívül még Ricsiékét láttam és az nagyon-nagyon tetszett. Szerintem elég ügyesek voltak és még a darabot is ők írták. És ez most nem azért, mert h Ő is játszott, hanem tényleg. A sajátunkat meg ugye nem láttam, mert játszottam, de na xD Aztán, ha őszinte akarok lenni magamhoz,márpedig, miért ne akarnék az lenni, akkor meg kell mondanom, hogy ez volt az első alkalom, hogy nem izgultam incirifincirit sem, még cxsak kellemes feszültség sem volt, semmi. Sem a darab előtt,közben, vagy után. Bár ebben talán közrejátsszott, h nagyjából 3perccel kezdés előtt, még kértem én is "szerencspuszit" az ofőtől, mert hát kapott mindenki csak én nem. Erre azon nyomban kaptam vagy hetet a buksimra, mire aztán az osztály lány része (azazmajdnem az egész osztály) felhördült, hogy ez nem igazságos :D Lehet, de azért én örültem neki, és tényleg nagon rendes volt az ofő. 
Aztán beszélgettem egy nagyon keveste a Borossal és tök jó volt, az is kiderült, hogy ő is ismeri a Ricsit. Hihetetlen, mennyire, mennyire kicsi ez a világ. Annyira jó volt, mert a Borossal nem sokat beszéltem még eddig, de valójában tudom, hogy tök rendes és tök aranyos, úgyh ez most jól is esett nagyon.

Írnék még egy csomó mindent, és az első váltoozatban írtam is, és nagyon frappáns lett, de sajnos most már ahhoz túl álmos vagyok, úgyhogy majd holnap, utóírat felirattal, megtoldom a bejegyzést, most kihagyott részletekkel. Pl: wc-s találkozás, magyarázkodás, hazaút, ottlét, véleméynnyívánítás, rossz vetítés, fénykép,nyilvános főpróba stb.

Mára ennyit holnap jelentkezem még, a pótlással és rövid bejegyzésssel AzÉgről.

Addig is bárnyfelhős szép álmokat, napsütötte, kipihent, csodaszép reggellel <3