Véres ujjlenyomat...
csak kövesd a hangomat!
Száz kicsi üvegszilánk...
Mondd el, hogy ki bánt!
Két lábam a földbe kapaszkodik, két kezem az ég felé nyúl
a reménynek kihunyt lángja újra gyúl.
Szemem a jövőt keresi, lábam még a múltban áll,
hová mennyek, hol kutassak úti cél után?
Szívem szilánkokra törik, lelkem siratja,
elmém semmit sem bánt meg, így történt, hát elfogadja.
Millió könny, mint üvegszilánk hullik a földre,
lelkedet egy távoli hang utáni vágy tölti be.
A remény testesül meg benne, de indulni félsz,
felé nyújtod a kezed, de semmit nem remélsz.
Szemed a jövőt keresi, lábad még a múltban áll,
hová mész majd, hol kutatsz úti cél után?
Mész, de csak félve követed a hangot,
utadat jelöli véres lábnyomod.
Minden szertefoszlik, üres vagy megint,
újra éled -mint már sokszor- a pokoli kínt.
Véres ujjlenyomat...
csak kövesd a hangomat!
Száz kicsi üvegszilánk...
Mondd el, hogy ki bánt!
Csak e hang marad, mi betölt téged,
egyedül vagy, fürkészed a messzeséget.
Indulnál, de nincs miért,
nem remélsz a semmiért.
Szemed a jövőt keresi, lábad még a múltban áll,
hová mész majd, hol kutatsz úti cél után?